Az első külföldi utam, néhány hónappal Édesanyám távozása után volt.
Liberta! Itália! Velence - Jessoló.
Csodaszép néhány nap volt. Velence csodaszép. A Canale Grande, a Szent Márk tér, a csodálatos középkori épületek.
Az emberek szabadság szeretete. A vaporellók és a gondolák. Ezek mind, mind örök emlékként vésődtek belém. Mivel akkoriban, nálunk, még nem nagyon lehetett kapni, életem első dupla, bakelit lemezét hoztam onnan, amin a csodálatos hangú Pavarotti énekelt, olasz dalokat.
Bulgári-Napos part
Következő utam, egy, 2 hetes bulgáriai utazás volt, a napos parton. Repülővel mentünk, és jöttünk. Csupa rossz emlék. A szállodában levő beteg gyerek, aki skarláttal, szabadon járkált köztünk, azért, mert ha karantént rendeltek volna el, a bolgároknak az együtt érkező buszok miatt egyszerre 2 szállót kellett volna, nyáron, szezon időben, bezárni.
Egy hölgy, aki első nap eltörte a lábát. Ahelyett, hogy orvosilag ellátták volna, az első repülőre felrakták, és haza küldték.
A legnagyobb hőségben, a lakrészekben lezárt víz, takarékosság miatt, miközben a parkot, több pontról teljes gőzzel locsolták. A városba bejáró kis busz, ami folyton tömött volt, és ha a sofőr úgy döntött, akár egy magyar család egy részét, bármikor kirakhatta a buszból.
Végül a búcsúest, amin egy cukorbeteg rosszul lett, de csak reggel hívtak hozzá orvost. A kiérkező orvos, csak a halál beálltát tudta megállapítani.
Isztanbúl.
Csodálatos izgalmas város. Az ezernyi mecset, a hajnali hangok a városban.
Megismerni, egy ízig-vérig kereskedő népet. Megismerni a gondolkodásukat.
Azt, hogy pontosan tudják, mikor érkezik egy magyar csoport. Potosan tudják, hogy meddig fontos nekik a csoport tagja. Pontosan tudják azt is, hogy meddig van még pénz, és mikor csak nézelődés.”Gyere magyar”
Az utcai felhajtó fiúk. A medve táncoltató az utcán. Az elengedhetetlen, tulipán formájú üvegpohárban levő alma tea. Ezek mind, a kereskedelemről szólnak. A 6-10 sávos autó utak, a dudálással. Nincsenek szabályok a közlekedésbe. Az esti bárok, a hastáncosokkal.
Ez mind olyan, hogy ezt látni, és átélni kell. Én abba a szerencsébe voltam, hogy láthattam, éppen úgy, mint a monumentális Bossporus hidat.
Párizs.
Az én hazám. Amikor hajnali 3 kor, buszunk átért a francia határon, felébredtem. Úgy éreztem, hogy nagyon sok idő után haza értem. Amikor másnap kiszálltunk az Eiffel toronynál a buszból tudtam, hogy otthon vagyok. Csak esténként találkoztam a csoporttal, vacsoránál. Egyedül, térkép nélkül jártam Párizst. Megnézve a nagy hadvezér Napóleon, tiszteletet parancsoló vörös márvány koporsóját, az impresszionisták múzeumát, felmenve az Eiffel torony lépcsőin, megcsodálva az új városrészt, a Diadalivet, a Notre-Dame csodálatos épületét, hajózva a Szajnán, megcsodálva az a hajóról a várost esti fényekben.
Mind csodálatos emlék marad számomra. Tudom, oda még visszatérek. Most, vagy más életben? Nem tudom, de nem is érdekes. Párizs örök , és örök az emlék, amit lelkembe hagyott.
Svájc
Egy, a munkahelyem, az MTV által szervezett autóbuszos kirándulással jutottam el, Svájcba.
Talán rossz volt az időpont, talán nem a mesés Párizs utáni utazásomnak kellett volna lennie.
Ki tudja? Egy a lényeg, nem éreztem jól magam ott. Zavart Svájc szigorúsága. Sokkal kevésbé éreztem jól magam, mint a „líberta” hazájába Velencében, vagy mint Párizsban.
Megcsodáltuk a genfi tót, a gyönyörű kis halász falút tele virággal, és a nem sokkal utazásunk után porig éget középkori fahidat. Rengeteg virág van Svájcban. Szorgalmas szigorú arccal a munkájukra siető emberek. Valamint a csodaszép hegyek. Ezek mind szép dolgok. Mégis , összességében, nem vágyom többet vissza.
Ausztria
Férjem, utolsó hónapjaiban kapott tőlem egy használt autót. Azt akartam, hogy bár én pontosan láttam, hogy merre vezet az út, de, még érezze, hogy hosszú távra gondolkodom az életével kapcsolatban.
Beültünk az autóba, beültettük az Édesanyját, és hármasban elindultunk egy csodás ausztriai kőrútra. Felmentünk, egészen Salzburg környékéig. Csodaszép volt az út. Csodaszép volt a szálláshely egy hatalmas tó partján. Párom, mint egy gyermek élvezte végig az utat. Miközben anyósom folyamatosan kárált, mindenbe csak a hibát, és a rosszat keresve.
Amikor napközben visszavonultunk, vagy este lefeküdtünk, küzdöttem Feri állapotával. Már nagyon kevés ereje volt, de ezt az Édesanyja nem tudhatta meg. Hazafelé ez a nagybeteg ember 800 km-t vezetett egy szuszra.
Svédország.
Egy félreértés folytán kerültem ki Svédországba 2007 decemberében.
Bár, már itthon is voltak olyan jelek, amik megkellett volna, hogy akadályozzanak az utazásba, de bízva, reménykedve, hogy jut nekem valami jó az életembe, neki vágtam Svédországnak útnak indultam Götteborg felé a Wizz Air légitársasággal. Másfél óra késéssel indultunk, mert amikor, már mindenki fent volt a repülőn, akkor derült ki, hogy az egyik kerék gumiján egy hatalmas luk van. Eredetileg olyan szándékkal mentem ki, hogy kint maradok szállásadómnál másfél hónapig és később házasságot kötünk.
Sajnos, már az első este bebizonyosodott számomra, hogy szállás adom 3 éve folyamatosan morfiummal kábítószerezik, és a 14 éves fiát is már gyógyszerezi. Gyermeke teljesen degenerált, Ő maga pedig közveszélyes. 3 nap után, idegenbe, délután 4 kor, már sötétbe, szabályosan elmenekültem Tőlük, mert veszélybe éreztem az életemet.
Ez után, még néhány napot Svédországba töltöttem, találva egy kellemes kis panziót. Élvezve a svéd emberek, felém mindig, kedvességét. Járva a karácsonyi üzleteket. Elfelejtve az előző napok borzalmait. Talán soha nem örültem úgy az itthoni lakásomnak,mint azon az éjjelen, amikor 5 óra késéssel a Wizz Air légitársaság gépe landolt Ferihegyen.
Álmaim, amik talán soha nem vállnak valóra: Kína, Jeruzsálem, Hollandia és újra látni Párizst.
